Joscelyn Eve Stoker, azaz művésznevén Joss Stone egy brit énekesnő, aki 1987-ben született Doverben. Legelőször akkor figyeltem fel rá, amikor a YouTube-on rákerestem a L.O.V.E. című jazz-standard különböző verzióira és egyszer csak feldobta a rendszer a nevét. Engem azonnal lenyűgözött!

Ha a rádióban hallottam volna a dalt, biztosra veszem, hogy színesbőrű énekesnő torkából jön ez a hang, miközben, a ”fehér Aretha Franklin” énekelt. Ugyanis Joscelyn ezzel a jelzővel robbant be a köztudatba.

A kezdetek

Joss Stone már gyerekkorától kezdve imádta a zenét. Köztük az 1960-as és 1970-es évek Amerikájának R&B és soul zenéit olyan előadóktól, mint Dusty Springfield és Aretha Franklin. Ennek eredményeként egy olyan soul énekesi stílus alakult ki nála, mint amilyet a bálványaitól hallott.

Jocelyn így nyilatkozik erről: – Az első CD-m Aretha Franklin: Greatest Hits válogatásalbuma volt. A lemez reklámját a TV-ben láttam, és éppen olyan volt, mintha a dalai egyvelege lenne. Fogalmam sem volt, hogy ki ő, akkor még csak tízéves voltam. Azt mondtam: ‘Ó, igen, ez nagyon jónak tűnik!’, és azt kérdeztem az anyukámtól: ‘Megkaphatom karácsonyra?’ Elmesélte ezt a barátomnak, Dennisnek, aki mindig jó zenéket talált nekem, így ezt is megvette. Ez volt az egyik első albumom, egyszerűen imádtam!”

Később az MTV News-nak így nyilatkozott: „Jobban rá vagyok kattanva a soul zenére, mint bármi másra, az énekesek hangja miatt. A soul zenéhez elengedhetetlen a speciálisan jó hangszín.”

Lemezfelvételek Amerikában

2001-ben, tizennégy évesen Joss Stone jelentkezett a BBC Star for a Night tehetségkutató műsorába, ahol Aretha Franklin „(You Make Me Feel Like) A Natural Woman” című dalát adta elő, majd egy Whitney Houston-számot, az „It’s Not Right but It’s Okay”-t. Továbbjutása után elénekelte Donna Summer „On the Radio”-ját, amivel tulajdonképpen meg is nyerte a versenyt.

Egy jótékonysági rendezvény kapcsán Joss Stone aztán megismerkedett Steve Greenberg lemezkiadóval, aki magával vitte egy meghallgatásra New Yorkba. Itt Gladys Knight „Midnight Train to Georgia” felvételével nyerte el a casting direktorok tetszését és Greenberg azonnal alá is írta vele a lemezszerződést. Betty Wright soulénekesnőt hívta segítségül, hogy a lány hangját minél tökéletesebbre csiszolhassák.

Ekkor döntött úgy az énekesnő, hogy megváltoztatja a nevét, bár ezt vonakodva tette. Anyja – aki egyben sokáig menedzsere is volt – úgy gondolta, hogy valami találóbbra van szüksége, mint Stoker. Védve családját a média figyelmétől végül a Stone névre esett a választása, a nagyanyja vezetéknevét vette fel.

2003-ban Miamiba és Philadelphiába repült, hogy elkezdje első albumának munkálatait. Jó pár feldolgozást vettek fel négy nap leforgása alatt olyan ismert soul zenészekkel, mint Benny Latimore, Timmy Thomas, Little Beaver, Angie Stone, a The Roots vagy a Questlove. A lemez szeptember 16-án jelent meg és Joss Stone rögtön hírnevet szerzett vele. Háromszoros platinalemez lett a The Soul Sessions, majd a 2004-es évben a Mercury zenei díjra is jelölték.

The Soul Sessions kritikusi elismerését követően új anyagon kezdett dolgozni, és felvette második korongját, a Mind Body and Soul-t, amelyet ugyanaz a csapat készített, mint az első albumát. Ezt a lemezét nevezte az igazi áttörésnek. A hanghordozó ismét több platinát gyűjtött be, egy héten belül a UK Albums Chart élére ugrott, és Joss Stone mai napig legjobb dala, a „You Had Me” bekerült a Top 10-be. Magyarországon a Mahasz Rádiós Top 40 játszási lista 14. helyére került. Az albumot és a dalt is jelölték a 2005-ös Grammy-díjra, míg Stone-t a legjobb új előadó díjára, ahol végül az ötödik helyen végzett. De ő lett a legfiatalabb brit női énekes, aki valaha a UK Albums Chart élére tudott kerülni.

A siker töretlen

Joss Stone színpadon legtöbbször mezítláb megjelenő soul énekesnő azóta nyolc albummal nyűgözte le rajongóit. Rengeteg díjat is besöpört – köztük öt Grammy-t – filmekben szerepelt, zenéket és dalszövegeket szerzett.

Idén ünnepli fényes zenei karrierjének huszadik évfordulóját. Ez alkalomból európai turnéra indul, és számos nyári fesztiválon is fellép, így július 15-én a VeszprémFest-en, ahol új lemezének anyagával és örökzöld jazz, soul, r’n’b’ slágerekkel varázsolja majd el a közönséget.

Bizonyára csodálatos este lesz egy különleges, egyedi női hang, tömény profizmus, remek zenészek közreműködésével. Szeretettel ajánlom mindenkinek különösen azoknak, akik tartalmas, igényes és szórakoztató zenei élményre vágynak egy nyári estén.

További KultTippek…