…de én megszavazom a bizalmat a szeptembernek, és bízom benne, hogy lesznek még olyan meleg napfényes hétvégi délutánok, amikor érdemes lesz kiülni a kertbe vagy egy parkba, megkockáztatom, akár egy strandra egy könnyed olvasmánnyal, mint például a szóban forgó könyv, amelynek címe: Minden elmúlt nyár

Carley Fortune első regénye 2022 legnagyobb romantikus debütálása lett, megjárta a New York Times és a Globe and Mail sikerlistáit és a műfaj szerelmesei már alig várják a következő könyvét.

A 39 éves kanadai írónő gyermekkorának egy részét Sydney külvárosában és egy kis kanadai településen, Barry’s Bayben, egy üdülőhelyen töltötte. Ennek a korszaknak a hangulatát idézi fel könyvében.

Carley Fortune eredetileg Kanada vezető lapjainál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, mivel szülei inkább ebbe az irányba terelgették, a bizonytalan írói karrier helyett. Azonban 2020 nyarán, a pandémia kellős közepén elérkezett az a pillanat az életében, amikor azt érezte, muszáj valamibe menekülnie a járvány által felforgatott életéből. Ez pedig nem volt más, mint a könyvírás.

A történet kapcsán csak abban volt biztos, hogy regényének inspirációját és a történet alapját gyermekkori naplói adják majd, ezért ihletszerzés gyanánt a karanténban végiglapozta ifjúkori naplóit és írni kezdett.

Megtalált egy réges-régi hatoldalas levelet is, amelyben legjobb barátja megszakítja vele a kapcsolatot, és elmondása szerint visszaköszöntek a kamaszkor kellemetlen érzései, a bizonytalanság, a csalódottság, a kételkedés. Eszébe jutott akkori önmaga, a lány, aki egyáltalán nem tartotta magát csinosnak és persze számtalan elfeledett történet, amelyeket mind-mind papírra vetett egykor, de az évek alatt már elhomályosultak benne ezek az emlékek.

A nyár lassan véget ér

No de miről is szól a ”Minden elmúlt nyár”?

 „Hat nyár, hogy egymásba szeressenek. Egy pillanat, ami mindent elronthat. Egyetlen hétvége, hogy helyrehozzák a dolgokat.” – szól a könyv rövid ajánlója.

Főhősnőnk, Persephone Fraser, a nagyvárosi életet élő újságírónő, tudja nagyon jól, hogy tíz évvel ezelőtt elkövette élete legnagyobb hibáját. Szinte már bele is törődött sorsába, amikor egy napon telefonhívást kap, ami visszarepíti őt Barry’s Bay-be és Sam Florek bűvkörébe. Ő az a férfi, akiről gyermekként sosem gondolta volna, hogy nélküle kell leélnie az életét.

A könyvben egymást váltják a múlt és a jelen fejezetei. A múlt, a gyermekkori emlékek nyomába ered, és elmeséli egy mély barátság, majd egy abból kialakuló szerelem fájdalmas történetét.

A jelen megmutatja, hogy ugyanez a két ember, tizenkét kommunikációmentes év elteltével megtalálja-e az összhangot, képes-e begyógyítani a tátongó sebeket, hajlandó-e érett felnőttként viselkedni és élni a második esély adta lehetőséggel?

Olvasóként átérezhetjük, hogy egy második esély milyen óriási adomány, hiszen beteljesületlen szerelmekről és elbaltázott lehetőségekről szinte mindannyiunknak van élményanyaga. De keveseknek adatik meg, hogy életük nagy hibáit kijavítsák. Keveseknek adatik meg egy második esély. Nos, regényünk főhősei ebben a kivételezett helyzetben vannak. Vajon tudnak élni vele?

Vajon tudják értékelni felnőttként, azt, amire annyian vágynak: egy gyermekkori barátságból kialakult szerelem csodáját, ami jó esetben elkísér egy életen át?

Természetesen nem árulom el, hogy mi lesz Sam és Persephone sorsa, de az biztos, hogy ez a könyv fantasztikusan kifejti: még ha hibázunk is, vállaljuk a tetteink következményeit. Ne hagyjuk, hogy az elvarratlan szálak még évekig marcangolják lelkiismeretünket. Hiszen a régi bölcselet is megmondta: ”A legrosszabb döntés,ha nem döntesz!”

Bízom benne, hogy sikerült felkeltenem a KultTipp olvasók érdeklődését és sok értékes pillanatot szerez majd számukra ez az érzelmes, romantikus, mély, értékekkel teli könyv.

Kellemes olvasást!