Április végén bemutattuk a Madáchban A tizenötödik című musicalt!
A szerzők – Derzsi György és Meskó Zsolt – hosszú éveken át, a kreatív team egy éven át és mi színészek, táncosok, zenészek több mint három hónapon át dolgoztunk rajta.
Úgy gondolom, megérte. Lendületes, energikus, figyelemre méltó előadás született – valódi tisztelgés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt.
Már tavaly novemberben megszerettem a karakteremet, amelyet még akkor nem tudtam, hogy én fogok megtestesíteni, hiszen éppen a meghallgatásra igyekeztem.
Aztán jött a telefon, Szirtes Tamás igazgató, a darab rendezője felkért, hogy formáljam meg a musical egyik női főszerepét, Török Sophie-t, aki nem más, mint Kazinczy Ferenc – a nyelvújító – felesége, és hét gyermek, köztük Kazinczy Lajos édesanyja.
Azé a Kazinczy Lajosé, aki a tizenötödik aradi vértanúnk volt.
Bevallom őszintén, erről vajmi keveset tudtam, hiszen a történelemórákon elsősorban tizenhárom mártírhalát halt hősről tanultunk, de hamar kiegészültek az ismereteim és már az olvasópróbán rengeteg apró betűs részlettel gazdagodtak, ami az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot illeti.
Az olvasópróba egyébként az az első összejövetel, ahol mi színészek végighallgatjuk, végigolvassuk a művet, és mivel ez egy ősbemutató, ezért teljesen „szűz füllel”tettük mindezt.
A darab főhőse, Kazinczy Lajos, Kazinczy Ferenc legkisebb fia, a céltalan, útját kereső, bohém hadnagy, akiből a szabadságharc során ezredes lesz, majd a fegyverletétel után az aradi várban várja az ítéletet.
Azt bizton állíthatom, hogy én, aki első hallásra nem szoktam beleszeretni monológokba, jelenetekbe, dalokba, itt többször is összefacsarodott a szívem, elszorult a torkom… pedig még mennyi csoda történik egy zenés színdarabbal, mire megérkeznek a nézők.
Először is a rendező, Szirtes Tamás és mi színészek elemezzük, kidolgozzuk, no és persze megtanuljuk a jeleneteket.
A koreográfusok, Tihanyi Ákos és Csörögi Márk megálmodják a táncokat, amelyek ez esetben igen izgalmasra és mozgalmasra sikeredtek, hiszen volt, hogy a rimóczi csatát, volt, hogy egy hadbírósági tárgyalást vagy éppen az október 6-án történt véres megtorlást kellett mozgásban megjeleníteni.
Mindeközben folynak az ének-korrepetíciók, a színészek, a kórus, a zenekar, a karmesterek Kocsák Tibor vezényletével mind azon fáradoznak, hogy zeneileg is teljes legyen az összhang.
A varrodában szorgos kezek készítik Rományi Nóra jelmeztervező gyönyörű kosztümjeit.
Természetesen épül a látványos díszletünk, úgy ahogyan azt Vízvárdi András megrajzolta, megálmodta.
No és nem tétlenkedik a fény- és hangtechnika sem, hiszen tudjuk, hogy egy monumentális zenés előadás sikeréhez jelentősen hozzátartozik, hogy ezek összhangban legyenek, erősítsék egymást.
Hamar elröppent ez a három hónap, és egyszer csak ott álltunk a főpróba-héten, már alig várva, hogy a drága nézőink megérkezzenek, és véleményt nyilvánítsanak.
Meg is tették!
Mindhárom premierelőadáson állótapssal jutalmaztak minket.
Felemelő érzés volt a színpadon állni, és látni, ahogy 800 ember ilyen lelkesen tapsol, ennyire megérinti őket a darab… na de minek köszönhető mindez?
Három fantasztikus főhősünk (a Kazinczy Lajost játszó Borbély Richárd, Jenővári Miklós és Solti Ádám), elképesztő teljesítményt produkál, cipeli hátán ezt a nehéz, veretes történetet, és szinte végigdalolja az előadást. Már ez fél siker!
De azt gondolom, ez a darab mindannyiunk szívügye volt, így az összes epizód, karakter és mellékszereplő remekel benne.
A Haynaut játszó Egyházi Géza, Miller Zoltán és Posta Victor szintúgy, mint a Kazinczy szerelmét (Majtényi Zsófiát) alakító: Békeffy Viki, Gubik Petra és Simon Boglárka.
No és vagyunk mi öten színésznők, Baranyai Annamária, Détár Enikő, Gallusz Nikolett, Kecskés Tímea és jómagam, akik Kazinczy édesanyját, Török Sophie-t jelenítjük meg, mi több, egy szép hosszú balladában megemlékezünk az aradi tizenhárom vértanúról, ami többek szerint is az este egyik legszívbemarkolóbb jelenete, valódi katarzis.
De említhetem még Cseh Dávid Pétert és Sánta Lászlót, Von Lasberg szerepében, vagy a Széphalmit játszó Barát Attilát, Sándor Dávidot, Weil Róbertet… és persze a hadbírók hada, akik szintén markáns alappillérei az előadásnak – rengeteg munka bújik meg az egyszerre történő mozdulatok, a tűpontosan begyakorolt ritmizált dialógok mögött.
Azt gondolom, ez a mű, ez az előadás jó csillagzat alatt született, boldog vagyok, hogy a részese lehetek, és hogy ebben a férfias históriában női lelkem által én is hozzászólhatok a történethez.
Bízom benne,hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei, ha látnak minket odafentről, talán kicsit büszkék ránk.
Mert ez az előadás rólunk szól, nekünk szól, a miénk!
Ajánlom minden KultTippek olvasónak tiszta szívvel!
/Fotók: Jardek Szabina/
