Gyermekkorom vasárnap délutánjai szinte mindig múzeumlátogatással teltek.
Apukám kézen fogott minket az öcsémmel, felültünk a HÉV-re, és félóra múlva a főváros valamely nagy múzeumában találtuk magunkat.
Őszintén bevallom, akkortájt a múzeum büféje izgatott leginkább, hiszen a nézelődés után mindig beültünk oda egy minyonra vagy islerre… – mégis megmaradt egy különös hangulat, egyfajta beszédes csend, egy titkokkal teli áhítat, amely a régi idők tárgyaiból áradt.
Érdekes, azóta szinte csak akkor látogatok el múzeumba, ha külföldön járok, pedig itthon is számtalan figyelemreméltó és jeles kiállítás található.
Érdemes tájékozódni róluk, hiszen sok közülük csak időszakosan költözik Magyarországra.
Ilyen időszakos kiállítás a „Vágyott szépség” is, amely a londoni Tate Britain múzeum preraffaelita gyűjteményének közel száz lenyűgöző alkotásából áll.
Ezeket a remekműveket a Magyar Nemzeti Galéria C épületében tekinthetjük meg szeptember 19-ig.
Arthur Hughes: Szent Ágnes estéje, 1856
Dante Gabriel Rossetti, John Everett Millais és William Holman Hunt 1848-ban alapította meg a Preraffaelita Testvériséget. A csoport névválasztása is jelezte, hogy tagjai a középkori, illetve a kora reneszánsz, Raffaello előtti művészeteket tekintik példaképnek.
Természetábrázolásaikon, a Biblia, a történelmi események és az irodalom ihlette műveiken a festészet tematikai és stiláris megújítására tettek kísérletet.
A csoport 1853-as feloszlását követően a preraffaelita művészet második hullámának vezéralakja Rosetti lett. Hozzá csatlakozva Edward Burne-Jones és William Morris is a képzőművészet, a költészet és a zene közötti összecsengéseket kutatták és a műfajok közötti határok lebontására törekedtek.
Mily meglepő, hogy mozgalmuk már akkor elítélte az ipari forradalom lélekölő gépesítettségét, és felhívta a figyelmet a kézműves hagyományok felélesztésének fontosságára.
A kiállítás kilenc szekcióban mutatja be a preraffaeliták művészetét.
John Brett: Britannia birodalma, 1880
Olyan híres festményeket csodálhatunk meg ezen a tárlaton, mint D. G. Rossetti: Beata Beatrix című portréja, J. W. Waterhouse: Shalott kisasszonya vagy éppen E. Burne-Jones: A szerelem temploma című alkotása.
És ha követni szeretnénk a preraffaeliták hitvallását – miszerint halmozzuk és élvezzük egyszerre a különböző művészeti irányzatokat –, akkor tegyünk a fülünkbe egy csodálatos zeneművet, és így járjuk végig a tárlatot.
Biztos vagyok benne, hogy a léleksimogatás és a stresszoldás egyik leghatékonyabb formája lehet egy ilyen múzeumlátogatós délután.
