A zene csodálatos dolog. Az élőzene még inkább!
Igazi örömforrás. Legyünk fantasztikusan boldogok, vagy éppen lehangoltak, de ha csak kikapcsolódásra vágyunk, elröppenni a mindennapokból, egy másik földrész, egy másik kultúra hangulatára vágyva… a zene a tökélete eszköz erre.

Éppen ezért voltunk nagyon boldogok, amikor a Swing á la Django zenészei egy közös produkcióra kértek fel minket (Détár Enikőt, Fésűs Nellyt és engem), azaz a Dívák Produkciót.

A koncert, ami teljes egészében élőzene, a Balaton egyik fővárosában, Siófokon lesz, méghozzá a Hajóállomáson, július 21-én. Igyekeztünk úgy összeállítani a műsort, hogy mindenki találjon kedvére valót.

Felcsendülnek majd latin számok: a Quizas, a Sway, a Volare, a Quando, de megszólalnak magyar dalok is Charlie-tól, Cserhátitól, Máté Pétertől, és persze még sok ismert örökzöld bomba sláger is hallható lesz, mint például a Proud Mary vagy a Sunny.

De nemcsak ezen az estén lesz zeneszótól hangos a siófoki Hajóállomás kikötője, hiszen a szervezők, azaz a Kálmán Imre Művelődési Központ elkötelezett támogatói az élő zenének. Így aztán minden csütörtök estére jut program a zenekedvelőknek.

Fellépnek még: Kollányi Zsuzsi és zenekara, Gregor Bernadett és a Gonda Music Band, László Attila és zenekara, de lesz Elvis-est, és Triász koncert is. Érdemes figyelni a programot, mert ha egy szép nyári csütörtök este éppen Siófokon sétálgatunk, akkor a kikötő programjában biztosan nem fogunk csalódni.
A program látogatása ingyenes, mindenkit nagy szeretettel várunk!

(Fenti kép: Csányi István)