Azt gondolom, Guillaume Musso regénye a Central Park igen hirtelen és lendületesen indul, hiszen kit ne forrázna le a tény, ha egy átbulizott éjszakát követő reggelen egy másik földrészen ébredne, mi több, a jobb karja egy vadidegen jazz-zongorista bal karjához lenne bilincselve.

Az 1974-ben Antibes-ban született író – ma Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója – még diákkorában kezdett írni.1993-ban több hónapot töltött az Egyesült Államokban, és ez meghatározó élmény volt számára.

Valószínűleg ezért is választotta sokszor történetei színhelyéül valamelyik amerikai várost.
2001-ben jelent meg első regénye, a „Skidamarink”, de az igazán nagy áttörést az „Ott leszel?” című könyve hozta meg számára, amelyet huszonöt nyelvre fordítottak le, huszonöt héten át vezette a sikerlistákat, és világviszonylatban közel nyolcmillió példányban kelt el.
Magyarul megjelent művei közül a legsikeresebbek a „Holnap”, a „Most”, az „Egy párizsi apartman”, az „És azután…” és a „Mi lesz velem nélküled?”, de tulajdonképpen bármelyik könyvet vesszük le a polcról, nem fogunk csalódni.

Guillaume Musso - Central Park

Mindegyik izgalmas, fordulatos, amolyan „nem tudom letenni” élményt adó olvasmány.
Én mégis a „Central Park” című regényét ajánlom elsősorban, és mivel krimiről van szó, csak néhány mondat a sztoriról: Alice, a fiatal párizsi rendőrnő és Gabriel, az amerikai jazz-zongorista két, egymás számára teljesen vadidegen ember, egymáshoz bilincselve ébrednek egy őszi reggelen a Central Parkban.
Alice előző este a Champs-Élysées-n bulizott, Gabriel pedig egy dublini klubban zongorázott.
Lehetetlen? És mégis! Hogyan kerülhettek ide?
Mi közük van egymáshoz?
Az első döbbenetüket még számtalan követi.
Honnan származik a vérfolt Alice ingén, és miért hiányzik egy töltény a fegyveréből?

Amennyiben meg akarják érteni, mi történik velük, össze kell fogniuk és maximálisan megbízni a másikban, ami olykor nem túl könnyű. Az igazság, amire annyira vágynak, viszont fenekestül felforgatja egész addigi életüket.

Izgalmas, feszültségkeltő olvasmány.
Vakációzóknak, nyaralóknak abban az esetben ajánlom, ha úgy tervezték, hogy pihenésük jelentős részét egy napágyon, függőágyon relaxálva töltik és van idejük az olvasgatásra.
Amennyiben a városnézős, múzeumlátogatós aktív vakációzást választották, úgy óvatosan üssék fel a Central Park című könyvet, mert szó szerint lebilincselő!
Könnyen előfordulhat, hogy nem tudják letenni.

További KultTippek