Fegyverbiztosítás, elsősorban vadászoknak
Néha olyan meglepő területekről is feladatunknak tartjuk hírt adni, mint például a most választott fegyverbiztosítás. Ha Ön éppen azok közé tartozik, akik vadásznak, akkor persze nem feltétlenül fog meglepődni, reméljünk inkább megörülni fog a hírnek.
Ám sokan első hallásra azt gondolhatják, hogy keveseket érint a téma, de mégis elmondható, hogy hazánkban jelentős vadász tevékenység folyik, sőt egyes hírek szerint még ennek élénkülése is tapasztalható.
Egyrészt nőtt a hivatásos vadászok száma, másrészt a hobbivadászok száma is. A vadászat megköveteli, hogy művelője rendelkezzen az alapvető felszerelésekkel, mint puska, távcső, megfelelő öltözék, engedélyek stb. Jellemzően ezek az eszközök komoly értékeket képviselnek. Ennek következtében merült fel a fegyverbiztosításra való igény.
A fegyverbiztosítás egy összkockázatú, azaz all-risks típusú biztosítás. Ez azt jelenti, hogy a biztosítás hatálya kiterjed minden olyan káreseményre, amely akár véletlenül, akár előre nem láthatóan, váratlanul következik be.
A biztosítható eszközök között találhatjuk
- a vadászfegyvereket, a sportlőfegyvereket, íjakat,
- illetve az ezekhez kapcsolódó kiegészítőket, mint például a különféle távcsöveket, fegyvertáskákat, tárakat, tegezeket.
A termék díjazása az egyéni tartalomtól függően változik.
Vegyünk például egy értékesebb puskát, amelynek az ára elérheti a 800 ezer Ft-ot. Amennyiben Magyarország területére terjed ki a biztosítási fedezet, akkor erre a fegyverre az éves biztosítási díj 25-30 ezer Ft lesz. Ha azonban az egész világra kiterjesztésre kerül a fedezet, akkor ez 40-50 ezer Ft éves díjon elérhető.
Hívjon minket!
+3670-773-5587
2018.10.10.