Céges napelemtelepítés – kötelező rugalmassági kapacitás

Céges napelemtelepítés

Egy napelemrendszer megépítése és beüzemelése komoly befektetésnek számít, még akkor is, ha az utóbbi időben sokan tudtak élni a lehetőséggel, és állami és/vagy uniós támogatást vehettek igénybe a beruházáshoz. A befektetett összegek volumene miatt is övezi folyamatosan nagy érdeklődés a témát és a megtérüléssel kapcsolatos információkat.

Ráadásul egy friss kormányzati döntéssel – a magyar villamosenergia-rendszer egyensúlyának biztosíthatóságára hivatkozva – a saját fogyasztásra telepített céges napelemes rendszerekhez is kötelezővé tették a rugalmassági kapacitás létesítését. A hálózati csatlakozási kritériumok ilyen irányú szigorítása érzékenyen érintheti a magas energiaárak miatt a megoldást a saját napelemes rendszer telepítésében kereső cégeket, hiszen ezzel az új előírással a költségeik növekednek és ez a tény alapjaiban írja át a megtérülési számokat.

A következmény az, hogy várhatóan a naperőmű beruházások piaca is jelentősen átalakul majd, és minden érintett cég újra kell számolja a beruházás megtérülését.

Ebben a cikkben erre nem vállalkozunk, de azt elmagyarázzuk olvasóinknak, hogy milyen szándék vezérelte a döntéshozókat ezzel az új szabályozással, és hogy mit jelent ez a gyakorlatban.

Milyen többlet feladatokat és terheket jelent az előírt rugalmassági kapacitás létesítése? Mit jelent ez az előírás a gyakorlatban?

Az új szabályozás értelmében mostantól minden újonnan telepítendő időjárásfüggő erőműegységhez névleges teljesítőképessége 30 százalékának megfelelő teljesítőképességű, úgynevezett aFRR (automatic Frequency Restoration Reserve, magyarul automatikus frekvencia-helyreállítási tartalék) kiegyenlítő szabályozási szolgáltatás nyújtására és kapacitás felajánlására alkalmas berendezés (aFRR berendezés) létesítése szükséges.

Ez az új – a háztartási méretű kiserőművekre nem vonatkozó – követelmény azt jelenti, hogy a hazai villamosenergia-rendszer egyensúlyának biztosíthatóságára hivatkozva minden – a csatlakozási igényét 2022. május másodika után benyújtó – naperőmű-beruházáshoz elvárt valamilyen megfelelő rugalmassági kapacitás telepítése.

A gyakorlatban erre megoldás lehet egy akkumulátoros energiatároló rendszer, gázmotor vagy egyéb hagyományos nem időjárásfüggő erőművi technológia, de a szabályozás alapján az előírás fogyasztóoldali szabályozás révén is teljesíthető.

Villamosenergia tároló esetén a szükséges tárolókapacitás az időjárásfüggő erőműegység névleges teljesítőképességére vetítve legalább 0,6 MWh/MW kell legyen. Ez azt jelenti, hogy például egy 10 MW-os naperőmű létesítéséhez egy 3 MW beépített teljesítőképességű tároló megfelelő megoldás lehet, melynek a tárolási kapacitása 2 óra vagy 6 MWh/MW.

céges napelem farm, rugalmassági kapacitás

Az újonnan bevezetett szabályozás célja: fenntartani a villamosenergia rendszer egyensúlyát

A módosítást – a szakmai indoklás szerint – a naperőművek számának eddig bekövetkezett jelentős növekedése, illetve a továbbiakban várható nagyszámú naperőműves hálózati csatlakozási szándék teszi szükségszerűvé, amelyek egyre nagyobb kihívás elé állítják a rendszeregyensúly fenntartásáért felelős átviteli rendszerirányítót (Mavir Zrt. – Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság).

Az új előírással elérni kívánt cél a villamosenergia rendszer kiegyenlítő szabályozási képességeinek biztosítása, és ezáltal a teljesítményegyensúly fenntartása az időjárásfüggő termelők további folyamatos integrációja mellett, biztosan elérhető új tartalékkapacitások folyamatos biztosításával.

A szükséges aFRR berendezés tehát nem a hozzá tartozó időjárásfüggő termelő(k) pontos menetrendtartását biztosítja, hanem rendszerszintű szolgáltatást nyújt a rendszerirányítónak (Mavir Zrt.).

A szabályozás vonatkozik a betáplálási kapacitás igénylésével nem járó napelemes rendszerekre, vagyis az olyan, visszwattvédelemmel ellátott (hétköznapi szóhasználatban „visszwattos”), saját fogyasztás céljára termelő fotovoltaikus erőművekre is, amelyek telepítésével a cégek eddig a piaci energiaárak elszállása miatti terheiket szándékoztak mérsékelni.

Ennek a rendszerirányító indoklása szerint az az oka, hogy a visszwattos erőműnek hiába nincs (nem lehet) nettó betáplálása, a kiegyenlítetlenség, amit okoz a rendszerben, gyakorlatilag ugyanolyan, mintha betáplálással rendelkező időjárásfüggő erőműről beszélnénk. Tehát ugyanúgy szükséges az általa megnövelt tartalékigényeket fedezni az aFRR berendezés segítségével. A saját fogyasztás céljára termelő naperőművel rendelkező üzemek hálózati vételezési igénye ugyanis a naperőmű termelésével együtt változik, az időjárásfüggő jellegükből adódóan pedig olykor rövid idő alatt is jelentősen hullámozhat, ezzel egyidejűleg a fogyasztási igény ingadozását is okozva ezzel.

céges napelem beruházás, rugalmassági kapacitás

A napelemrendszerek biztosítása – A befektetés védelme a változó feltételek mellett is

Irodánk mind a rendszerek kivitelezésére, mind üzemeltetésére a finanszírozó pénzintézetek által is elfogadott építés-, szerelés- és vagyonbiztosítási termékeket kínál, amelyeket már több száz rendszer kivitelezése és üzemeltetése során választottak ügyfeleink.

A napelemes rendszerekre vonatkozó vagyonbiztosításunk képes kezelni ezt az új helyzetet, hiszen fedezetbe tudjuk vonni akár a szükséges akkumulátor telepeket, akár az egyéb megoldásokat is.

Az etienne.hu által javasolt napelem biztosítási megoldás azért egyedi, mert a napelemes rendszereket önálló vagyoncsoportnak tekintjük (amely nem ingatlan, de nem is ingóság) és ennek megfelelően dolgoztuk ki a rá vonatkozó biztosításunkat.

A speciálisan napelemrendszerekre kidolgozott biztosításban ingatlannak tekintjük a napelemes rendszereket az elemi károk szempontjából, mert ugyanazok a fedezetek vonatkoznak rájuk, mint egy épületre. A betörési, rongálási kockázatok szempontjából viszont ingóságnak tekintjük, figyelembe véve azt a fontos szempontot, hogy egy ingatlant nem lehet fizikai értelemben ellopni, de egy ingóságot igen.

A cégünk által kínált speciális napelem biztosítási konstrukció kezelni tudja a napelemes rendszerek technikai fejlődéséből adódó változásokat is. Egy bekövetkező kár esetén lehetőség van az aktuális technológiának megfelelő eszközökkel elvégezni a helyreállítást. (A hagyományos vagyonbiztosítások a sérült, megsemmisült vagyontárgy pótlását térítik, így, ha más kerül beépítésre, akkor csökkentik a szolgáltatásukat.) Az etienne.hu napelem biztosítási terméke ezt a problémát is kezeli, mert a sérült rendszer energiatermelő képességét állítja vissza – függetlenül az aktuális technikai megoldásoktól.

Önnek, mint napelem tulajdonosnak, ez a legfontosabb, hiszen csak akkor térül meg a befektetése, ha a rendszer folyamatosan termeli az energiát!

Keressen minket bizalommal, tegye fel kérdéseit és mi készséggel állunk a rendelkezésére, amennyiben napelemeit hosszú távon szeretné biztonságban tudni és a befektetését bosszúságok és elszenvedett károk nélkül szeretné kamatoztatni!

2022.08.03.

Legutóbbi cikkek

Elérhetőségeink

Hívjon minket!
+3670-773-5587

Írjon nekünk!

    Üzenet szövege:

    Iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Hírlevél felíratkozás

    Amennyiben rendszeresen szeretne értesülni hasonló cikkekről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre!